Nincs bejelentkezett felhasználó.

Aki autót vesz, vagy tart fenn, sokszor kerül olyan helyzetbe, hogy nem ért egy-egy idegen kifejezést, rövidítést. Ezen az oldalon kigyűjtöttünk közülük azokat, amelyekkel a leggyakrabban találkozhat katalógusainkban.

ABS
Az ABS rendszer fékezéskor csökkenti a kerekek blokkolásának veszélyét, és lehetővé teszi a vezető számára a kijelölt irány megtartását. Bizonyos esetekben, amikor a kerekek tapadása csökken, az ABS a féknyomást folyamatosan pumpálva (kifejtve és elvéve) optimalizálja a gépkocsi fékezését.

Adaptív első légzsákok
Olyan berendezés, mely a vezető és utasa felső testét, illetve fejét hívatott megvédeni ütközés esetén. E légzsákok egyike a kormány közepében, a másik az első utas előtti műszerfal testben kerül elhelyezésre. A kioldás és a felfúvódás az ütközés erejének függvényében történik. Működésük a pirotechnikai övfeszítőkkel összekötött.
 
ADC - Kódolt indításgátló
Amint a kulcs által kibocsátott jel, mely magában foglalja a hozzáférési kódot, felismerésre kerül, elküldi a motorvezérlő számítógép számára szükséges parancsokat. Egy informatikai adatbázis tárolja a kódot, hogy a gépkocsi akkor is javítható legyen, ha az ügyfél elveszítette a kódot.
 
AFU - Vészfékrásegítés
Ez a rendszer nagymértékben növeli az autó fékrendszerének hatékonyságát, hirtelen fékezéskor felgyorsítja a fékerő növekedésének sebességét, egészen addig, amíg működésbe lép a blokkolásgátló.
 
Aktív fejtámaszok
Az üléstámlába épített berendezés, amely csökkenti a fej elmozdulását hátulról történő ütközésnél. Hátulról történő ütközésnél az aktív fejtámaszok aljának speciális kialakítása az ülésben helyet foglaló személy hátának nyomására előre mozdítja el a fejtámaszokat, követve a fej mozgását. Ilyen típusú ütközésnél a nyak erőteljesen hátra csapódik. Fejtámasz nélkül, vagy azoknak rossz beállításával, a nyak elmozdulása súlyos sérülést okozhat a gerincoszlop agyi területén. Ez az ún. „ostorcsapás”.
 
Aktív pedálok, aktív lábtámasz
Ergonomikus lábtámasz, amely csökkenti a lábfej és a sípcsont sérülését frontális ütközéskor.
 
Alácsúszás-gátlás
Az ülőlap elejének megerősítése, e terület formájának, tömegének speciális kialakítása, mely erős lassuláskor (frontális ütközés) megakadályozza, hogy a test a biztonsági öv alól kicsússzon. Ütközés esetén a test legtöbbször lefelé csúszik az ülésben, majd előre mozdul el.
 
AM6 automata sebességváltó
Az AM6 a világ első 6 sebességes, keresztirányú automata sebességváltója, amely nagy nyomatékot bír el (450 Nm-ig). Ezen erőátvitel a 407-hez való adaptálása jelentős innovációt jelent a szegmensben.
 
AMVAR
Elektronikusan vezérelt felfüggesztés, amely 4, elektronikusan vezérelt lengéscsillapítót tartalmaz, amelyek 9 rugózási beállításra képesek. Minden lengéscsillapító külön érzékelővel szerelt, így minden kerék külön-külön vezérelhető. Emellett, a 4 érzékelőből származó információk mellett, a rendszer számítógépe a gépkocsi egyéb számítógépeitől származó paramétereket is figyelembe veszi. Csökkenti a karosszéria mozgásokat, a kényelem érdekében, kanyarban, fékezéskor, vagy gyorsításkor a stabilitás megőrzése érdekében a felfüggesztés automatikusan felkeményíti és optimalizálja a rugózást különféle helyzetekben (egyenetlen út, nagy sebességű haladás, stb.)
 
ASR - AntiSkid Regulation, vagy Antislin Regulation.
E hajtáskontrollként is ismert kipörgésgátló rendszer a blokkolásgátló (ABS) és az ESP rendszerek kiegészítője. Elektronikus berendezés, amely a hajtott kerekekre fejti ki hatását, módosítva a fékezés, vagy a gyorsítás intenzitását. Megkönnyíti a vezető feladatát olyan vezetési helyzetekben, amikor a gépkocsi eléri tapadási képességének határát (havas, jeges, vizes út). Megakadályozza a hajtott kerekek kipörgését.
 
Aszferikus külső visszapillantó tükör
Csökkenti a holtteret a tükör felületén található görbületnek köszönhetően.
 
Automata sebességváltó (Auto-adaptív)
A sebességváltás vezérlése a vezető beavatkozása nélkül. A sebességfokozat kiválasztása automatikusan történik a gépkocsi sebességétől, a gázpedál pozíciójától és a választókar állásától függően. Szintén alkalmazkodik a vezetési stílushoz és az út jellegéhez. Több pozíciója van, melyek közül néhány igen jellemző az ilyen jellegű sebességváltók esetében: P (Parking) a sebességváltó mechanikus blokkolásával, R (Reverse) hátramenet, N: (Neutral) üres fokozat, D (Drive) előremenet. Ezek a pozíciók feltűnnek a műszerfalon is. Adott esetben lehetséges a sebességfokozat manuális kiválasztása is. Ez a sebességváltó lehetővé teszi a visszaváltást is, hogy szükség esetén intenzívebb gyorsulást érhessünk el.
 
Az ajtók automatikus reteszelése elinduláskor
A gépkocsi zárjai automatikusan záródnak induláskor (10 km/h felett), megakadályozva bármilyen behatolást. A funkció semlegesíthető, vagy ismét aktiválható. A zár automatikusan kiold ha bármelyik ajtót belülről nyitjuk ki, a következő induláskor nem szükséges újraprogramozni a rendszert. Egyes modelleken létezik az ajtók azonnali lezárásának funkciója, ebben az esetben az autó sebessége nem játszik szerepet a zárás szempontjából.
 
Becsípődésgátló
Olyan mechanizmus, amely érzékeli az ablak vagy a tolótető zárását akadályozó tárgyat. Ilyenkor az ellenkező irányban mozdítja el a záródó ablakot. Az ablakok becsípődés-gátlása a motorjaikhoz kapcsolt védelmi funkció eredménye, amely a legkisebb ellenállás hatására megfordítja az ablakok mozgásának irányát.
 
Benyomható fejtámasz
A vékony, de teljes felületű fejtámaszokat lenyomva, azok a hátsó üléstámlába süllyednek, megkönnyítve a hátralátást. Csökkentik a fej elmozdulását hátulról történő ütközés esetén.
 
Benzin-befecskendezés
Ez az üzemanyag ellátási rendszer teljesen kiszorította a karburátoros benzinmotorokat, jobb teljesítményt és precízebb működést biztosítva. Fő előnye a karburátorral szemben a magasabb szintű precizitás az üzemanyag adagolásában. Ez nagyobb teljesítményhez vezet, miközben csökken a káros anyagok kibocsátása, valamint a fogyasztás. Az üzemanyag nyomás alatt, porlasztással és befecskendezéssel kerül a szívócsőbe (közvetett befecskendezés). A befecskendezés hengerenként történik (Multipoint).
 
Biztonsági bukóívek
A hátsó utasok védelmére kifejlesztett, legutóbbi generációs rendszer. Boruláskor vagy a gépkocsi megpördülésekor a rugók által mozgatott, elektronikus borulásérzékelővel ellátott bukóívek azonnal kiemelkednek.
 
Biztonsági kormányoszlop
Erős frontális ütközéskor előfordulhat, hogy a teljesen merev kormányoszlop benyomul az utastérbe és megsebesíti az utasokat. Ennek a kormányoszlophoz kapcsolódó rendszernek a hatására a kormányoszlop programozottan csuklik össze ütközés esetén. A beépített összecsukló zóna kivédi az utastérbe való behatolást és védi a vezetőt.
 
Bluetooth telefonkihangosító
A Bluetooth egy új adatátviteli rendszer, melyet az Ericsson, az IBM, az Intel, a Nokia és a Toshiba fejlesztettek ki. A kompatibilis mobiltelefont felismerve kihangosítja a beszélgetést, a készülék menüje pedig megjelenik a központi kijelzőn.
 
CDS - Dinamikus stabilitáskontroll
A dinamikus stabilitáskontroll számítógépe folyamatosan gyűjti a kormány érzékelője és a kanyarodás-érzékelő által küldött jeleket, érzékelve a legkisebb mértékű alul-, vagy túlkormányozottságot. A fizika törvényein belül korrekciót generál a vezető által eredetileg kijelölt kanyarodási ív megtartása érdekében.
 
Elektrokróm, fényérzékeny visszapillantó tükör
A belső visszapillantó tükör automatikusan sötétedik a hátulról bejövő fény függvényében. Fényvisszaverő rétege, lehetővé teszi a kép megduplázásának elkerülését. Nagyobb biztonságot, vakításmentességet biztosít. Külső elektrokróm visszapillantó tükör egészítheti ki.
 
Elektromos és fűthető ülések
Az elektromos ülés ugyanazokkal a jellemzőkkel rendelkezik, mint egy manuális ülés, azonban minden beállítás elektromosan történik: magasság, dőlésszög, hossz, stb. Az elektromos ülés fűthető is lehet, pozíciói pedig memorizálhatók. A gépkocsit sokszor több, eltérő testalkatú személy használja (férj és feleség, stb), ilyenkor a vezetőülés ismételt beállítása szükséges a kényelmi és biztonsági szempontok szerint. Az elektromosan állítható, memóriás ülés azonban lehetővé teszi, hogy különböző testalkatú vezetők az ülés minden beállítását memorizálni tudják. A megfelelő pozíció elektromosan memorizált, a vezetőnek elég megnyomnia egy gombot, hogy az ülése beállítódjon a megfelelő helyzetbe. Egy-egy pozíció memorizálása kiegészül a visszapillantó tükrök helyzetének memorizálásával.
 
Elektromos oldalajtók
Motoros oldalsó tolóajtók, melyek nyitását és zárását elektromotorok végzik. Az elektromos oldalajtók távirányítóval, a 2. sor vezérlőgombjaival, az első sor tetőkárpitjának gombjaival és a kilincsekkel vezérelhetők.
 
Elektronikus fékerő-elosztó (REF)
A fékerő optimális elosztását biztosítja a két hátsó kerékre, a terheléshez és a tapadási feltételekhez igazodva.
 
Előzésérzékelő
A vezetőoldali visszapillantó tükörbe épített mikrokamera, mely képes a holttérben haladó gépkocsi érzékelésére az előzés során. A kamera nem közvetít képet egy monitor felé, de informál a holttérben haladó járműről vizuális jelzés (led) és hangjelzés segítségével. Mihelyt a vezető előzésbe kezd és bekapcsolja az irányjelzőt, jel figyelmezteti.
 
Első oldallégzsákok
Olyan berendezés, amely oldalütközés esetén a vezető és az utas mellkasát, hasát és medencéjét hívatott védeni. Az első üléstámlák oldalsó részeibe kerülnek beépítésre.
 
Esőérzékelő
Az első ablaktörlőhöz kapcsolódó berendezés, amely a vezető beavatkozása nélkül vezérli a törlés sebességét és intervallumát a szélvédőre hulló eső mennyiségének függvényében. Az automata ablaktörlő megválasztja a szükséges törlési sebességet az esőérzékelő segítségével, amely extrém rövid idő alatt értékeli az ablakra hulló eső mennyiségét.
 
ESP - Elektronikus Stabilitás Program
Ez az elektronikus rendszer szükség esetén stabilizálja a gépkocsit a kanyarodás során, a fékekre, avagy a gázra hatva. Az ESP a következő funkciókat foglalja magában: -ABS (Blokkolásgátló) -ASR (Kipörgésgátló) -AFU (Vészfékrásegítés) -Elektronikus fékerő-elosztó -CDS (Stabilitáskontroll)
 
EVA/ADAM - Emergency Valve Assistance. Advanced Dynamic Aid Mechanism
Több tanulmány igazolja, hogy vészhelyzetben a vezetők többsége nem használja ki gépkocsija fékezési kapacitását, akkor sem, ha az ABS-szel szerelt. Még ha mindenki gyorsan is lép a pedálra, sokan nem fejtenek ki elegendő erőt, így az ABS sem biztosítja a jobb fékezhetőséget. Vészhelyzetben ez a rendszer felerősíti a féknyomást és kompenzálja a nem eléggé lenyomott fékpedálból adódó hiányt. Így az ABS gyorsabban és könnyebben lép működésbe. Csökkenti a féktávolságot is (100 km/h-nál akár 25%-kal).
 
FAP (Részecskeszűrő)
A részecskeszűrő rendszer a dízelmotorokhoz kapcsolódik. Feladata a káros részecskék felfogása és égetéssel történő megsemmisítése. A kedvezőbb fogyasztás és a jobb porlasztás mellett, a HDi motorhoz kapcsolódó FAP a mérhető küszöbig csökkenti a károsanyag-kibocsátást. A részecskeszűrő szerkezete porózus. A gázok áramlása ebben a struktúrában lehetővé teszi a motorok által kibocsátott fekete füstöt alkotó részecskék felfogását. A szűrő elkormolódása előtt - amit a motorirányító számítógép érzékel - a FAP regenerálja magát a kipufogógázok hőmérsékletének emelésével (utólagos befecskendezés). Egy cerine alapú adalékanyag teszi lehetővé a regenerációt, amely minden üzemagyag tankoláskor automatikusan adagolódik. Így a szűrő minden 800-1200 km megtétele után égetéssel regenerálódik, amiből a vezető semmit sem vesz észre.
 
Fényszórók automatikus bekapcsolása
A fényszórók automatikusan kapcsolnak ki-, vagy be a külső fényviszonyok függvényében. Ez az automatizmus egy fényérzékelő szonda segítségével működik, mely az esőérzékelővel együtt a szélvédőn kap helyet. Álló helyzetben, a gyújtáskulcsot egy fokozattal elfordítva, a fényszórókapcsoló végének hosszú megnyomásával aktiváljuk, vagy kikapcsoljuk az automata fényszórót. A funkció működéséről a színes, vagy monokróm központi kijelzőn is információt kapunk (automata fényszóró aktív). A vezető bármikor manuálisan is bekapcsolhatja a fényszórót, még ha a funkció aktív üzemmódban van is.
 
Fényszórómagasság állítás
Olyan kiegészítő állítórendszer, amely lehetővé teszi a fényszórók fizikai helyzetének függőleges irányú beállítását.
 
Fényszórómosó
Nagynyomású mosórendszer, mely működés után visszahúzódik a karosszériába. A fényszórómosók felkapcsolt fényszóróknál lépnek működésbe, akkor, ha aktiváljuk az ablakmosó berendezést.
 
Figyelmeztetés a sebesség túllépésére
A vezető meghatározza azt a sebességet, amit nem kíván túllépni. E sebesség túllépésekor „Túl magas sebesség” figyelmeztető üzenet, illetve hangjelzés figyelmeztet.
 
Follow me home (Hazakísérő fény)
A fényszórók késleltetett kikapcsolásának funkciója, amely a gyújtás levétele után hazakísérő fényt biztosít (30-45 s, modelltől függően), az utasok és a vezető számára, a garázsajtó, vagy a kapu kinyitásához.
 
Függönylégzsák
Olyan berendezés, amely az első és a hátsó utasok fejét hívatott védeni. Ezek a légzsákok a tetőkárpitok oldalablakok feletti részébe kerülnek beépítésre. Működésük az oldallégzsákokkal összekötött (egyszerre nyílnak ki).
 
Hővisszaverő szélvédő
Megakadályozza az utastér túlzott felmelegedését. A szélvédőbe épített fémoxid réteg az infravörös sugarak jelentős részét visszaveri, és ezzel nagymértékben csökkenti az utastérbe szűrődő hőenergiát. Jótékony hatása kettős: nem kell attól tartani, hogy az autó „katlanná” válik a nyári hőségben és a klímaberendezés működését is hatékonyabbá teszi.
 
Isofix rendszer
Olyan rendszer, mely lehetővé teszi gyermekülés rögzítését a legmagasabb biztonsági és kényelmi követelmények szerint. A rendszer speciális Isofix gyermekülések használatát követeli meg. A gyermekülés rögzítési pontokkal rendelkezik, melyek csatlakozási pontjait az ülések támlája és ülőlapja között találjuk. A gyermekülés rögzítési pontjait csatlakoztatjuk az ülésekéhez. Az oldás piros billenőkapcsolóval történik (mint a hagyományos öveknél).
 
JBL
A hagyományos rendszerekkel ellentétben, a JBL audio rendszerek tervezése és beállítása tökéletesen az adott modell utasteréhez igazítva történik. Így a limuzinokhoz, kombikhoz és kupékhoz is külön specifikációjú rendszerek kerülhetnek beépítésre: minden rendszert egy többfunkciós, elektronikus egység vezérel, amely biztosítja az utastér számára megtervezett, specifikus akusztikai beállításokat. A vezető és az utasok így magas hűségű hangvisszaadást élvezhetnek, amely tökéletesen alkalmazkodik minden körülményhez. Még ha a teljes hangtartalékot nem is gyakran használjuk ki, a rendszer lehetővé teszi, hogy a legkisebb hangerőnél is kellő dinamizmust és a felhasználás teljes skáláján magas szintű akusztikai komfortot élvezhessünk. A hangszórók az utastér „stratégiai” pontjaiban kerülnek elhelyezésre. Számuk és elhelyezésük sohasem véletlenszerűen kerül meghatározásra. Helyüktől és méretüktől függően, optimális hangelosztást biztosítanak oly módon, hogy minden utas ideális hangélményben részesülhessen.
 
Karbantartásjelző
A műszerfalba integrált, digitális berendezés (kilométerszámlálóban), amely figyelmezteti a vezetőt a karbantartás szükségességére.
 
Katalizátor
A kipufogórendszerbe épített berendezés, mely átalakítja és csökkenti az égés során felszabaduló szennyező anyagokat.
 
Keréknyomás-érzékelő
Elektromos berendezés, mely képes tájékoztatni a vezetőt a keréknyomás csökkenéséről és képes a defektes kerék automatikus lokalizálására is. Minden kerékszelep rendelkezik egy nyomásérzékelővel, amely nagy frekvenciájú jelet bocsát ki az utastérben található, a BSI-vel összekötött érzékelő felé. A BSI érzékeli a nyomás változását és tájékoztatja a vezetőt.
 
Kódolt indításgátló - ADC
Amint a kulcs által kibocsátott jel, mely magában foglalja a hozzáférési kódot, felismerésre kerül, elküldi a motorvezérlő számítógép számára szükséges parancsokat. Egy informatikai adatbázis tárolja a kódot, hogy a gépkocsi akkor is javítható legyen, ha az ügyfél elveszítette a kódot.
 
Kormányoszlop légzsák
Olyan berendezés, mely az alsó végtagok védelmét szolgálja, csökkentve a térdeket és a sípcsontokat érő erőket. Ez a berendezés a műszerfal kormányoszlop alatti részébe kerül beépítésre.
 
Légzsák
Olyan berendezés, mely csillapítja a vezető és az utasok lehetséges sérüléseit frontális és oldalütközések esetén. Az ütések csillapítása gázzal (az újabb gépkocsikban propergol) töltött hajtogatott, préselt polyamid zsákok felfúvódásával történik a belső elemek és a vezető/utas között. A légzsákkal szerelt gépkocsik olyan érzékelőkkel szereltek, melyek erős ütközés esetén jelet küldenek az elektronikus vezérlőegység felé, amely működésbe hozza a pirotechnikai robbanótöltettel ellátott kioldóelemeket, melyek néhány milliszekundum alatt kibocsátják a hajtogatott légzsák(ok) felfúvódását biztosító gázt.
 
Parkolóradar
A parkolóradar funkció lehetővé teszi a gépkocsi mögötti tárgyak érzékelését a tolatási manőverek megkönnyítésére, parkolás során.
 
Pollen- és porszűrő berendezés
A folyamatosan működő aktív szenes pollen- és porszűrő berendezés hatékonyan véd az allergia kialakulásával szemben. Az aktív szén különleges felülete a káros gázok molekuláinak jelentős részét visszatartja és a kellemetlen szagok (pl. hidrogén) bejutását is képes megakadályozni.
 
Sebességhatároló
A változtatható sebességhatároló berendezés lehetővé teszi a vezető által rögzített sebesség túllépésének megakadályozását. Kikapcsolható. Amint a beprogramozott sebességet elértük, a gázpedál inaktívvá válik (felkeményedő gázpedál).
 
Szuperretesz
Kábeles kapcsolat áll fent a zár és a belső-külső kilincsek között. Feltörési kísérlet esetén így a kábelek deformálódnak, de nem teszik lehetővé a zár feltörését, vagy kilinccsel való kinyitását. Nagyobb fokú passzív biztonságot garantál a gépkocsiba való behatolás esélyének csökkentésével.
 
Tolatáskor lebillenthető visszapillantó tükrök
A visszapillantó tükrök tolatáskor történő lebillentése automatikusan aktiválódik a hátrameneti fokozat kapcsolásakor. A tükrök állása lehetővé teszi a küszöb és a hátsó kerék megfigyelését